Szinte hihetetlen, hogy már 83. életévét töltötte be Csányi Vilmos május 9-én. Van valaki, aki ne tudná, hogy ő kicsoda?

csányi vilmos születésnap kutyák etológia 83 év

Csányi Vilmos (Budapest, 1935. május 9. –) Széchenyi-díjas magyar biológus, biokémikus, etológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Tudomány főszerkesztője. Kutatási területe az állati és emberi viselkedés, valamint a biológiai és a kulturális evolúció kérdései. Tudományterjesztési és szépirodalmi munkássága is jelentős.

Számomra az egyik legfontosabb megállapítása, az, amit kedvesen ebben a videóban is elmond, miszerint a kutyák bizony embernek képzelik magukat, leginkább gyereknek, akiből ha felnő, majd ember lesz...

Hallga csak!

...hogy ez mennyire igaz, magam is tanúsíthatom! Tapasztalati úton szereztem bizonyosságot erről, egy örökre felejthetetlen uszkárlány Brigi segítségével.  Több mint húsz felejthetetlen évet töltöttünk vele. Hihetetlen volt, hogy még akkor is, mikor elérkezett az utolsó pillanat ahhoz, hogy az örök vadászmezőkre költözzön, mennyire küzdött azért, hogy egy kicsit, csak még egy-két pillanatig velünk maradhasson... Pedig szerintem, s a család szerint is, akkoriban ő lehetett az ország legöregebb kutyája. Sokáig kísért minket a fájdalom, amit az ilyenkor szokásos hárítással próbáltunk túlélni: "Soha többet nem kell kutya. Nem, mert olyan nincs még egy mint ő..." Aztán idővel túlléptünk ezen, s már magunk sem tudjuk hogyan, de újra csak ott ugrabugrált közöttünk egy négylábú, Gréti a vizsla. Ímmár hat éve nap min nap bizonyítja minden kajlaságával, köcsögségével, hogy ő bizony pont olyan mint mi, kétlábúak...

csányi vilmos születésnap kutyák etológia 83 év

Ebben az egész kutya-ember, ember-kutya kapcsolatban az a legszebb, hogy nemcsak a kutyák képzelik embernek magukat, hanem mi emberek is annak látjuk őket, sokszor...

Tessék csak nézni:

csányi vilmos születésnap kutyák etológia 83 év

csányi vilmos születésnap kutyák etológia 83 év

csányi vilmos születésnap kutyák etológia 83 év

csányi vilmos születésnap kutyák etológia 83 év

Akad olyan ember is, aki lélekben kutyának képzeli magát, s ezt látványosan meg is mutatja a világnak...

csányi vilmos születésnap kutyák etológia 83 év

A kutya pedig ilyen - ha férfi... (nagyon az! - vigyorgok)

csányi vilmos születésnap kutyák etológia 83 év

...ésss! Ilyen a kutya, ha nő... (nagyon az! Sírva nevetős, olyan cuki...)

csányi vilmos születésnap kutyák etológia 83 év

Jesszus! Mennyire elkalandoztam! Tulajdonképpen Csányi Vilmost akartam méltatni 83. születésnapján....

...de hát mivel is lehetne mással köszönteni mint egy csokor kutyával, egy olyan tudós embert, akinek tisztelői már csillagot is választottak? Nem tévedés, 1999-ben a Nagykutya csillagképben csillagot neveztek el róla...

csányi vilmos születésnap kutyák etológia 83 év

Isten éltesse Professzor Úr 83. születésnapján! Maradjon még közöttünk minél tovább erőben, egészségben!

Fotók: Pinterest - fiú fej: Gábor Szabó, vizsla M.A. - saját